El teltek az ünnepek, be köszöntött az új év és az igazi kertbarátok már számolják visszafelé a napokat, hogy ismét ki szabadulhassanak a kertbe, meg kezdhessék a tavaszi munkálatokat.
Bár egyre gyengébbnek bizonyulnak mostanában a telek, szabad földbe most még nem sok mindent ültethetünk de amit igen, azt is csak tartós jó idő esetén. Meleg helyen, ültető edényekben viszont már most meg kezdhetjük a kellemes és hasznos konyhakerti mag vetést! Így mire meg érkezik a tavasz, a mi palántáink teljesen meg erősödnek a kiültetésig.
Az erdei szamóca vetőmagját is már január végén elültethetjük. Apró de ízletes terméseit tavasztól egészen őszig élvezhetjük, leveléből pedig teát készíthetünk amely gyomorbántalmakra gyógyhatással bír. Vetőmagot nagyobb kertészetekben vagy gazdaboltban tudunk beszerezni.
A borsó és a lóbab is igen hidegtűrő növény, csírázásuk elég alacsony hőfokon (3-4 celsius fokon) beindul. A kikelt növények az enyhe fagyokat is elviselik, viszont ha mégis lefagynának akkor később újra ki hajtanak. Talajban nem válogatnak.
Cserépbe már ilyenkor elültethető a mángold, a saláta több fajtája, a kerti zsázsa illetve a borsmustár (ismertebb nevén a rukkola).
A gyökeres zöldségek olyan növények, amelyek gyökerükben tárolják az élelmiszert. Nem mindegyik vethető el már ilyenkor, de vannak olyan korai fajták melyek kevésbé fagy érzékenyek ezért ha nincs kemény tél akár már ilyenkor is kiültethetőek.
A sárgarépa, a tarlórépa, a retek és a pasztinák mind elültethetők januártól kezdve, hogy bőven legyen idejük megérni.
Bár a burgonyát szabad földbe a fagyok elmúltával szabad ültetni (általában március végétől május végéig), dézsában akár már januárban is el ültethetjük, ha biztosítani tudunk számára valamilyen fagy mentes helységet. Ha lehet, használjunk trágyát a talajba, hogy a burgonyának tápanyagokban gazdagabb környezetben kezdhesse meg a növekedését. A talaj legyen laza, jó vízelvezetésű.
A bazsalikom egy nagyon kedvelt fűszernövény, melyet általában tészták és levesek ízesítésére használunk. Aránylag egy gyorsan növő fűszernövénynek számít, betakarítása május és október között történik. Nagyon szereti a meleget! Januárban a magját vessük palántafölddel megtöltött palántázó pohárba / tálcába. Tartsuk a poharakat szoba hőmérsékleten (15 – 22 Celsius fok) a sikeres csírázáshoz ami átlagosan 2 -3 hetet vesz igénybe. A palántánkat később cserépbe, vagy tavasszal ki a kertbe ültessük a paradicsom és a paprika mellé, mivel el riasztja a kerti kártevőket!
A bazsalikomon kívül további fűszernövényeket is el lehet ültetni januárban, mint például a kakukkfüvet, a kaprot, a koriandert, a majoránnát, a mentát, a rozmaringot, a szurokfüvet és a zsályát.
Rendszeres fogyasztása serkenti az emésztést (fokozza a nyál és a gyomornedvek elválasztását) ami fogyókúránál is jól jöhet mivel átmenetileg felgyorsítja az anyagcsere folyamatát, emellett megóvja a gyomor nyálkahártyáját az alkohol káros hatásaitól.
Ültetésnél a magokat (2-3 szem) palántázó edénybe rakjuk, melynek 90% palántaföld és 10% homok keverékéből kell állnia. Meleg helyet kell biztosítani a magoknak a csírázáshoz, érdemes egy radiátor feletti ablakpárkányra rakni az edényeket. A csírázás kb. 3-10 napot fog igénybe venni. A termés betakarítása július és október között történik.
A padlizsán januári vetése és a későbbi betakarítása teljesen meg egyezik a chili paprikáéval! Biztosítsunk számára meleg helyet. A padlizsán öntözése is fontos, így rendszeresen öntözzük őket, különösen az első néhány hétben. A januárban elültetett padlizsánnak szüksége lesz valamilyen támrendszerre is, hogy ne dőljön össze növekedés közben.
A vadkáposzta kedveli a hűvös éghajlatot, de azért márciusig tartsuk még bent a házban, hogy tavaszra teljesen meg erősödjön a kiültetéshez. Nagy terebélyes, zöld levelei vannak és közeli rokona brokkolinak és a kelkáposztának.
Fotók forrása: pixabay.com